Egyutas vagy göngyöleg? A csapolt sörös keg I.

A hatvanas években fejlesztették ki az első acél kegeket, amik számtalan előnnyel rendelkeznek korábbi, fa társaikhoz képest. A tisztíthatóság, a nyomásállóság, az erős struktúra mind olyan tulajdonság, amik miatt a rozsdamentes acélból készült hordók váltak az elsődleges csapolt sör tároló edénnyé. Aztán elindult a kraft sörforradalom, és ez új technológiai, de főként logisztikai problémákat vetett fel. A fém hordók strapabírók, és élettartamuk több évtized (persze a tömítéseket azért periodikusan cserélni kell). A minimális karbantartásigény mellé párosul viszont a visszagyűjtés és tisztítás feladatköre, ami munkaerő, gép, energia és legfőképpen víz és vegyszerigényes feladat. Fontos, és egyre többet tárgyalt - kutatott témakör a környezetvédelem! Manapság gyakran röppennek fel hírek, hogy a gyártók tervezik a visszaállást az egyutas csomagolásokról a visszaváltható változatokra. Ennek a posztnak nem célja, hogy kielemezzük, melyik oldalnak van igaza, de egy biztos: míg a kiskereskedelmi porciók esetében már jó rég óta az egyutas csomagolások hódítanak (részben pont azért, mert ormótlanul túlméretezett tisztítási műveleteket indokolt például a műanyag kólásüvegek tisztítása az olyan fegyelmezetlen fogyasztók miatt, akik mondjuk fáradt olajat tartottak ezekben a palackokban a visszaváltás előtt) addig a vendéglátásban tökéletesen bevált a göngyöleg rendszer. A fém keg speciális szerszám nélkül nem nyitható fel, így nem kell tartani attól, hogy valami nem odavaló anyagot tároltak benne. Ettől függetlenül szükség van egy durva ipari tisztításra minden töltés előtt. A hordó alján maradó üledék, sörmaradvány maradéktalan eltávolításához forró lúgos öblítésre van szükség, a sterilizáláshoz pedig túlhevített gőzt és erős savakat is használ az ipar, legtöbbször kombináltan. A melegítés, halmazállapot változás miatt rendkívül nagy az energiafelhasználás, és a szennyvíz is terhelő a környezet számára.

További probléma még a magas bekerülési költség. Egy vadonatúj fém keg ára szállítással együtt a 100 euróig is felmehet, de a használt, felújított darabok is bőven több tízezer forintért mennek. Egy üzem felszerelése tehát jelentős költség, ha azt vesszük, hogy egy Fehér Nyúl méretű sörfőzdében is több száz, akár több ezer ilyen hordó található (nálunk 1200-1300 áll szolgálatban jelenleg). A nagyobb főzdékről nem is beszélve! Ezen okok miatt egyre gyakoribb, hogy új nano vagy mikro főzdék az egyutas megoldást választják, hiszen nem szükséges nagy tőkét áldozni a tisztító infrastruktúrára sem, illetve a göngyöleg költsége közvetlenül beépíthető a késztermék árába.

De mi az oka, hogy vegyesen is találkozhatunk a két hordótípussal? A válasz egyszerű: a kraft sörök iránti érdeklődés nem áll meg egy-egy régió vagy országhatárnál! Egy regionális főzde esetében, ahol relatíve rövid távokat tesz meg a teli, majd a visszagyűjtéskor az üres hordó, egyértelmű, hogy a fém keg a környezetbarátabb megoldás. Ha viszont több ezer kilométeres utat kell megtegyen a hordónk, jobb választás lehet az egyutas műanyag. Az ide vágó tanulmányok már közel 10 évesek, és a környezetvédelmi szempontok esetében kimagaslóan rossz újrahasznosítási aránnyal számoltak, ami azóta jelentősen javult. Bizonyos, hogy frissített tanulmányokra lenne szükség ilyen téren.

Hasonlóan előző, gyümölcsös sörökről szóló posztunkhoz, most is hosszúra nyúlt a téma kivesézése, így ezúttal is két részletre bontottuk a bejegyzést. Két hét múlva folytatjuk a műanyag kegek működésével, újra hasznosításával és újra felhasználásával!